BABAVÁRÓ HITEL KISOKOS

A hitelekről általában

A bankok többféle hitelkonstrukciót kínálnak az ügyfeleknek. A hiteleket jellemzően a felhasználási céljuk különbözteti meg, eszerint léteznek szabadfelhasználású és meghatározott célú, így értelemszerűen megkötött módon felhasználható hitelekről. A hitelt mint banki terméket nem mindenki veheti igénybe, ugyanakkor nem is kell teljesíthetetlen elvárásoknak megfelelni. A hitelkérelem folyamata során vizsgálják a jövedelmet, a cselekvőképességet, a betöltött kort. Adott esetben kezest vagy kezeseket kér a bank, ám ez a személyi hiteleknél nem megszokott. A hiteligénylés folyamatában jellemzően az alábbi dokumentumokat kell bemutatni: jövedelemigazolás, esetleg befizetett közüzemi számla, személyi igazolvány, lakcímkártya, más, meglévő hitel igazolását szolgáló dokumentum. A személyi hitel vagy személyi kölcsön igényléséhez alapvető feltétel a betöltött 18. életév és a rendszeres jövedelem, a kölcsön nagysága pedig attól függ majd, hogy mekkora a rendszeres jövedelem, továbbá, hogy mekkorák az igénylő havi kiadásai és van-e más hitele. A több, meglévő kölcsön rendezésére szolgál az adósságrendező hitel, amely lehetővé teszi, hogy kedvezőbb kamatozású hitellel váltsuk ki a meglévőket, így egycsatornássá és átláthatóvá téve a törlesztést. Az adósságrendező személyi hitel kérelméhez a személyi kölcsön igényléséhez hasonló feltételeknek kell megfelelni. Nagyvonalakban ezeket érdemes tudni a szabadfelhasználású kölcsönökről, személyi hitelekről, illetve az adósságrendező hitelről, ám a könnyebb áttekinthetőség végett pontokba szedve, amolyan kisokosként gyűjtjük össze a szükséges információkat.

Mi a fedezete a „fedezetlen” hitelnek?

A személyi kölcsön vagy személyi hitel felvételekor azért vizsgálja meg alaposan a bank az igénylő jövedelmi helyzetét, mert a rendszeres jövedelem jelenti a garanciát arra, hogy az igénylő visszafizeti a kölcsönt a banknak. Előfordulhat, hogyha az ügyfél nem fizeti a törlesztőrészletet, a bank zárolja a jövedelme egy részét, hogy a kölcsön visszafizetésére fordítsa.

Mi a hitel?

Pénzösszeg, amelyet a bank bizonyos eljárási díjak, kamatok fejében meghatározott időre nyújt, hogy az ügyfél aztán a hitelszerződésben foglalt feltételek szerint, általában havi törlesztőrészlettel fizesse vissza azt a pénzintézetnek.

Milyen hitelfajták léteznek?

Léteznek fedezet nélküli hitelek, ilyenek például a személyi kölcsön, a hitelkártya, a gyorshitel vagy éppen a diákhitel. Vannak továbbá olyan lakossági hitelek, amelyekhez fedezet szükséges: ingatlan vagy tárgyi.

Milyen veszélyei vannak a hitelfelvételnek?

A kölcsön igénylés előtt nemcsak a banknak kell mérlegelnie, hanem a hitelfelvevőnek is át kell gondolnia: képes fizetni a kölcsön törlesztőrészleteit? A kiadással ugyanis csökken az összbevétel, és amennyiben emelkedik az általános kamatszint, azaz a jegybanki alapkamat, akkor nőhet a törlesztőrészlet összege.

A hiteligénylés folyamata

A babaváró kölcsönt a megadott bankoknál lehet igényelni.

A bank által meghatározott dokumentumok benyújtását követően elindul a bank belső szabályzata alapján a hitelképesség vizsgálata.

A bankok 10 munkanapon belül kötelesek elbírálni a hitelkérelmet.

A támogatás ügyében a megyei kormányhivatalok, illetve Budapest Főváros Kormányhivatala az illetékesek, itt lehet fellebbezni is. A kormányhivatalok a bank hitelképességgel kapcsolatos döntését nem bírálhatják felül.

 

Akár 10 millió forint szabad felhasználású kölcsön

A babaváró kölcsön a gyermekvállaláshoz és gyermekneveléshez nyújt anyagi segítséget. A babaváró kölcsönhöz állami kamattámogatás és gyermekvállalási támogatás (együtt: babaváró támogatás) is kapcsolódhat. A kölcsön összege legfeljebb 10 millió forint lehet. A kölcsön szabad felhasználású, ingatlanfedezet nélkül igénybe vehető. 
Az itt szereplő tájékoztatás nem teljes körű. A babaváró támogatás igénybevételének részletes feltételeit a 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet tartalmazza.

Az igénylés személyi feltételei

A babaváró kölcsönt házastársak igényelhetik - együttes igénylőként -  amennyiben a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában

  • a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét vagy a veszélyhelyzet alatt tölti be a 41. életévét és annak megszűnését követő 30. napig benyújtja a kölcsönigénylést

  • mindketten rendelkeznek magyarországi lakcímmel

  • büntetlen előéletűek és nincs a NAV-nál nyilvántartott köztartozásuk,

  • egyikük sem szerepel negatív adattal a KHR rendszerben (régi nevén BAR lista) mulasztás miatt

  • legalább a házaspár egyik tagjának van 3 év folyamatos, maximum 30 napig megszakított társadalombiztosítási jogviszonya (TB)

  • a bank hitel és jövedelemvizsgálatata szerint fizetőképesek.

Díjak és költségek

A kölcsönkérelem elbírálásáért, a kölcsön folyósításáért, illetve a kölcsön előtörlesztéséért és végtörlesztéséért a bankok nem számítanak fel díjat.

Melyek a babaváró kölcsön fő előnyei?

A babaváró kölcsön igénylésére a legtöbb bankban lehetőség van, azonban a bank saját szabályzata szerint hitelbírálatot végez.

  • Egy gyermek vállalása esetén kamatmentes lesz a kölcsön a futamidő végéig
  • Két gyermek vállalása esetén a fennálló tartozás 30%-ának megfelelő összegű gyermekvállalási támogatás igényelhető, amelyet a kölcsöntartozás csökkentésére kell felhasználni
  • Három gyermek vállalása esetén a teljes fennálló tartozásnak megfelelő összegű gyermekvállalási támogatás igényelhető, amelyet a kölcsön törlesztésére kell felhasználni

 

Szerződési határidő

Babaváró kölcsönszerződés 2022.12.31-ig köthető.

BUBOR

A mozaikszó a Budapest Interbank Offered Rate, azaz a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb megnevezést takarja. Ez a hitelkamatok speciális átlagolása, amelyet a magyar bankok egymásnak ajánlanak fel. A piaci és jegybanki kamatváltozások nyomán naponta meghatározzák a referencia kamatlábat. A BUBOR jelentősége, hogy adott kamatperiódusra a bankok ez alapján állapítják meg a hitelek után fizetendő kamatot.

Kamat

A kamat lényegében a hitelként a banktól kiadott pénzösszeg használati díja, a hitelhez viszonyított százalékként tüntetik fel. Lehet fix kamatozású vagy a jegybanki alapkamattól függően változó kamatozású.

Kamatperiódus

A fix törlesztésű hiteleknél nincs jelentősége a kamatperiódusnak, a változó kamatozásúaknál igencsak fontos elemként szerepel. A kamatperiódus az az időszak, amikor a felvett hitelösszeg kamata állandó. Az ügyfél szempontjából az a legjobb, ha minél hosszabb a kamatperiódus, mert annál kiszámíthatóbb és tervezhetőbb a törlesztés, s nem változik a hitel kamata sem. A bank egyébként csak a kamatperiódus fordulónapján változtathatja meg a hitelkamatot.

KHR

A KHR elődje a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer, azaz a BAR, a KHR maga pedig a Központi Hitelinformációs Rendszer rövidítése. Hazai bankok és hitelintézetek működtetik az adatbázist, amelyből a hitelszerződések és az azokhoz kapcsolódó információk kérhetők le. A személyi hitel igénylésekor alapvető hogy a KHR-ben ellenőrizik az ügyfelet, hiszen z segít a hitelképesség megállapításában, biztosítja a felelős hitelezést és csökkenti a hitelezés kockázatát.

THM

Kötelezően használt, egységes mutató a Teljes Hiteldíj Mutató, azaz a THM. Ez több mint a kamat, hiszen százalékos formában, egy évre vetítve mutatja meg a hitelfelvétellel kapcsolatban kifizetendő összes költséget, beleértve a kamatot és a hitel járulékos költségeit (például kezelési költség, hitelbírálati díj, folyósítási költség, stb.) Van azonban olyan költség, amelyet a THM sem foglal magában: ilyen a késedelmi kamat vagy a futamidő prolongálásának, azaz a meghosszabbításának a költsége (igaz, optimális esetben ezek elő sem kerülhetnek a futamidő alatt).

Törlesztőrészlet

Az a kölcsön futamideje alatt jellemzően havonta visszafizetendő összeg, amely magában foglalja a tőke- és kamattörlesztést, továbbá adott esetben a kezelési költséget (amennyiben azt nem kellett egy összegben, a hitel felvételekor megfizetni).