Közel 200 éve vetette papírra a “legnagyobb magyar”, Gróf Széchenyi István a reformkor egyik legmeghatározóbb művét, a Hitelt. Inspirációja még ma aktuális, és bár a pénzügyi-, és bankrendszer az idők folyamán rengeteget változott, mégis érdemes visszatekinteni az akkor leírtakra. A zömében építő, de olykor kritikus gondolatok java ugyanis akár a mai gazdasági körülmények között is aktualizálható.

Hitelkérelem elutasítás

Különös módon Széchenyit, a gazdag földbirtokost és befolyásos politikust egy korábbi hitelkérelmének elutasítása ihlette a mű megírására: egy osztrák banktól 10 ezer forint hitelt kívánt felvenni birtokai fejlesztéséhez, a pénzintézet ezt azonban fedezethiány miatt elutasította. Érdekesség, hogy az akkori forint kb. 4000-szer többet ért, mint jelenleg, és bár így az igényelt hitel mai értéken számolva nem tűnik túl magas összegnek, azonban, ha figyelembe vesszük a kor gazdasági körülményeit (általánosságban mind a jövedelmek, mind az árucikkek olcsóbbak voltak), joggal feltételezhető, hogy abból az összegből, jóval nagyobb méretű beruházás lett volna megvalósítható, mint jelenleg 40 millió forintból. 

Magyar szegénység okai

Széchenyi mégsem elsődlegesen a külföldi bankok szigorúságában, hanem a hazai gazdák, földesurak, és általában a nemzeti gondolkodás hozzáállásában látta a probléma fő okát. Azon kérdésére, hogy miért szegényebb a magyar birtokos, mint azt birtokának mérete indokolná, Széchenyi elsősorban morális, és mentális okokban találta meg a magyarázatot. Szerinte ugyanis a földbirtokosok szemlélete nem volt progresszív: az a vagyon, a birtok és a jószágok megtartására, és az abból való alapvető gazdálkodásra alapult. Hiányzott a versenyszellem, a jövedelmezőség növelésének igénye és az új utak keresése. Elegendő volt az éves termény betakarítása, az olcsó jobbágy munkaerő, és így a meglévő javak felélése, ami méretéből adódóan ideig-óráig biztosítja a megélhetést. A prosperáló gazdasági tevékenység csak néhány olyan felvilágosult reformkori vállalkozó szellemű birtokos fejében létezett, mint Széchenyi. 

A “legnagyobb magyar” szerint tehát a hitelkérelmek osztrák bankok általi elutasításának oka tehát nem elsősorban a gazdaságpolitikai eredetű volt, és a “gonosz-zsarnok elnyomó nyugat” kirekesztő lépése, hanem a  nem megfelelő hozzáállásból eredő becsület és bizalom csökkenése. Amíg ugyanis a gazdasági szereplők jó része nem akarja progresszív módon a korszerű igényeit felmérni, addig képtelen lesz lépéseket tenni azok kielégítése céljából. Ha pedig a fejlesztésre nincs perspektíva, úgy egy prosperáló növekedő gazdaságban (lásd a reformkor az 1830-as években) a hitelbírálat elkaszálja a kérelmet. Sajnos a kollektivitás oltárán feláldozva pont az itta ki a keserű poharat, aki a legnagyobbat kívánta tenni a nemzet jóléte érdekében. 

Szemléletváltás

Az, hogy az adott korban mennyire fontos volt a megváltozó gondolkodás, talán pont Széchenyivel egy időben élt költőnk, Kölcsey versének idézete támasztja alá legjobban: 
“És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

A reformkor idején sem volt ugyanis rózsás az ország helyzete az export területén: míg nyugaton a már akkor is fejlődő banki rendszer az első nagy ipari forradalom idején folyamatosan elégítette ki a gyárak, termelőegységek fejlődéshez szükséges igényeit, addig hazánk nem csak pénzügyi források területén, de logisztikában is elmaradt a nyugattól. A gyenge úthálózat, és fejletlen vasúthálózat, a Dunának export szállításra kevésbé alkalmas adottságai, valamint a semmin nem változtató szemlélet ugyanis mind hátráltatta fejlődésünk és versenyképességünk. Hazánk birtokosai ugyanis néhány kivételtől eltekintve nem szívesen járultak hozzá például a közutak, vasút fejlesztéséhez, de talán még ennél is nagyobb akadály volt az, hogy inkább termelték a kisebb hasznot hozó, akár piaccal korlátoltan rendelkező, de évtizedeken át megszokott terményeket, minthogy vállalták volna az újítást, a piaci rések megkeresését, a fejlesztéssel járó ideiglenes, de később megtérülő vesződséget. 

Érdekes módon Széchenyi szerint az elmaradottság és a tőkehiány sokkal inkább hozzáállásunk következménye, mintsem sikertelenségünk oka. Ezzel egyébként sokan vitatkoztak, mivel a nézőpont pusztán gazdasági és pszichológiai szempontból vizsgálja a kérdést, és talán nem vette megfelelően számításba a kor geopolitikai folyamatait, így helyzetünket a monarchiában. Azt viszont senki nem vitatta, hogy a versenyhátrány eltüntetésének rajtunk álló legjobb módszerei a kreativitás, a paradigmaváltás és az áldozatvállalás. Ahogy a közmondás mondja: “Segíts magadon, és Isten is megsegít”.

200 éves aktualitás

Mintha semmi nem történt volna a reformkor óta: a nehézségek, problémák ma is időszerűek, bár némiképp más köntösben jelentkeznek. A negyedik ipari forradalom küszöbén állva a pénz szinte korlátlan módon áll rendelkezésre, és ahhoz könnyebb hozzájutni mint korábban. Tőkéhez jutni elvileg ugyanis nem nehéz, hisz a bankok bevételének jelentős része a kamatokból van, ahhoz pedig sok-sok pénzt kell kihelyezni az ügyfelek számlájára. A hitelkihelyezés feltétele viszont a biztonság, amelynek biztosítéka lehet a már befektetett tőke, munka, vagy a megfelelő üzleti terv. Megfontolandó kérdés tehát, hogy ott, ahol nehézségekbe ütközik a hitelfelvétel, vajon milyen okok eredményezik azt.

Jelenleg is komoly források elérhetők fejlesztésre, bővítésre, amelyet sokan ki is használnak. Van tehát lehetőség a növekedésre, a változásra, és a kreatív ötlet, az önképzés, az energiabefektetés meghozhatja gyümölcsét. Amennyiben hiszünk a piac önszabályozó képességében, úgy nem kérdés, hogy megfelelő ötletek, projektek megjelenése esetén elegendő hitel fog rendelkezésre állni a tervek megvalósításához. 
A hitel tehát eszköz lehet céljaink megvalósításához. Céljainkat viszont nekünk kell kitűzni, és megtenni az első lépéseket annak megvalósításához. Perspektíva nélküli, felesleges fogyasztásra korlátozódó hiteleink viszont hasonlóan terhet jelentenek, mint a rossz párkapcsolat, vagy a haldokló vállalkozás.

Társadalmi következmények

Széchenyi nem titkolt célja volt a hazai gazdaság versenyképességének erősödésére válaszokat keresni. A nyilvánosság bevonásával kívánta elérni, hogy mind a fejlődő polgári réteg, mind a földbirtokos arisztokrácia képviselői megváltoztassák addigi hozzáállásukat.
Ez némiképp sikerült is, hisz a kor több jeles személyisége reagált az írásra, így komoly fórumot biztosítva a reformer gondolatoknak. Ezen reakciók hatására született meg a sorozat másik két eleme, a “Világ” és a “Stádium”, melyben további fontos, részben az ellenvetésekre  választ adó  témákról esett szó. 

E három mű korszakalkotó mivoltát, amellett, hogy a gondolatok java még ma is aktuális, Arany János idézete fejezi ki leginkább:
„Hitel, Világ és Stádium! ti, három -
Nem kézzel írt könyv, mely bölcsel, tanít,
De a lét és nemlét közti határon
Egekbe nyúló hármas pyramid!”
A helyes hozzáállás és gondolkodás tehát létünket befolyásoló tényező!

Üzenet az utókornak

A Hitel gondolatait üzenetként is vehetjük az elődöktől: útmutatásként arra, hogy talán van egy olyan út, ahol biztosítani tudjuk magunk és utódaink számára a tisztességes megélhetést és jólétet.

Ma, amikor a mindennapi médiatartalmakon keresztül korlátlan mennyiségben ömlenek ránk a különböző sirámok gazdasági krízisekről, emelkedő árakról, szektorok kilátástalanságáról, mindig gondoljunk bele, hogy ezeket a történéseket nem elsősorban a szereplőkön kívül álló tényezők befolyásolják, hanem sokkal inkább a szereplők (vevők, termelők, kereskedők, vállalkozók, pénzintézetek) saját döntései. Mert semmi különbség nincs a 200 évvel ezelőtt élő földesúr között, aki nem volt hajlandó rozs termelni, mikor a búzát már nem tudta megfelelő nyereséggel értékesíteni, és a mai büfé tulajdonos között, aki csak a méregdrága lángos sütésében látja megélhetését minimális befektetéssel, de a maximálisan elvárható haszonnal, miközben nem talál hozzá sem megfelelő munkaerőt (a korábbit pedig természetesen nem tartotta meg az ínséges időkben), sem elegendő fizetőképes vásárlót. 

Korunk és lehetőségeink változnak, és elsődlegesen rajtunk áll, mit hozunk ki belőle. Ezért is nem szabad beleragadni a jelen állapotba, a múltbéli beidegződésekbe, hanem érdemes keresni az új lehetőségeket, utakat, és azok megvalósítási lehetőségeit. Ha ezeket meglépjük, elsősorban önmagunkat, és az élettel szerzett jogainkat becsüljük meg!