“Ahány nyelv, annyi ember” - tartotta a mondás régen. Ma már ezt úgy is értelmezhetjük: ahány szakma, annyi lehetőség a megélhetésre. Manapság egyre többen választanak olyan pályát, ahol szükséges a rendszeres képzés, akár a technológia fejlődése, akár a tudásanyag változása miatt, továbbá a felgyorsult gazdasági folyamatok következtében is könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy eredeti szakmánkban nem biztosított a további megélhetés. Tanulni tehát érdemes, és szükséges is lesz a jövőben!

A tanulás “ára”

Tudásunk fejlesztésének ára van: mind időben, mind anyagiakban befektetést követel. Ráadásul nem minden esetben térül meg a befektetés azonnal, hisz egy új szakma megszerzése esetén szembesülhetünk a szakmai tapasztalat hiányával, és ennek következtében az esetleges munkaerőpiacon jelentkező hosszabb várakozási idővel. Bár a képzési költségek széles skálán mozognak, az esetek többségében könnyen kiszámíthatjuk, mennyi idő alatt térül meg az anyagi befektetés. A képlet egyszerű: a képzési költséget összehasonlítjuk az elérhető jövedelemmel. Vannak szakmák, ahol a befektetés 2-3 hónap alatt megtérülhet, más szakmák esetén - főleg felsőoktatásban, fizetős szakon szerzett képesítés esetén - akár években is számolhatunk.
Képezni magunkat viszont érdemes, mert a megszerzett új tudás értéke nem csak anyagiakban mérhető, egyéni képességeink is fejleszthetjük, örömünket lelhetjük az új tudásban, ami akár hobbinkká is válhat, sőt, ki tudja, a jövőben mikor vesszük ezeknek hasznát a saját életünk ügyes-bajos gondjainak megoldásában.

Finanszírozás

Több olyan eset is előfordulhat, amikor tanulmányaink, képzéseink, vagy az azzal kapcsolatos költségeket nem vagyunk képesek önerőből előteremteni. Az önköltséges felsőoktatásban történő részvétel a legtöbb esetben diákmunkából nem finanszírozható, és sok esetben a szülők sem  tudják biztosítani a tanulmányok, és az ezzel járó esetleges szálláshoz, megélhetéshez kapcsolódó kiadások fedezetét. Hasonló helyzetbe kerülhetnek azok, akik korábbi munkájuk megszűnése miatt, vagy szakmai előrelépés céljából kénytelenek képezni önmaguk, de szintén nem rendelkeznek erre a célra megtakarított pénzzel. Ők szerencsésebb helyzetben részletfizetéssel egyenlíthetik ki a tandíjat, de pl. egy 1 millió forint körüli értékű képzésnél már külső forrásra is szükség lehet. Forrásra tehát mind a felsőoktatásban, mind a felnőttképzésben résztvevők számára szükség van.
Jelenleg a következő forrásokhoz juthatunk:

  • Diákhitel, a felsőoktatásban résztvevők számára.
  • Felnőttképzésben igényelhető hitel.
  • Kedvezményes kamatozású Babaváró hitel (azok számára, akik gyermeket is terveznek)
  • Vállalkozóként igénybe vehető kedvezményes hitelek (Széchenyi Kártya Program)
  • Szabad felhasználású személyi kölcsön

Diákhitel

A Diákhitel csomagok a felsőoktatásban résztvevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező tanulók számára biztosít kamatmentes, vagy igen kedvező kamatozású hitelt. Kamatmentesen a tanulmányok önköltségi díját fedezhetjük, a kedvező kamatozású konstrukciókkal szélesebb körben gazdálkodhatunk. A diákhitel egyik nagy előnye továbbá, hogy ha az igénylőnek a későbbiekben gyermeke születik, akkor komoly kamat-, és díjkedvezményre jogosult:

  • 1 gyermek esetén a törlesztési kötelezettség szüneteltetése kérhető.
  • 2 gyermek esetén anyák esetében elengedik a tartozás felét.
  • 3 gyermek esetén anyák esetében az egész tartozást elengedik.

A tartozás elengedés azonban 1 személy esetében csak 1 diákhitel szerződésre vehető igénybe. Viszont a rendszer előnye, hogy az első gyermek után - amennyiben még 2 gyermek születik - gyakorlatilag megszűnik a fizetési kötelezettség.
A Diákhitel programban elérhető konstrukciók a következők:

Diákhitel 1

A Diákhitel 1 csomagban 15 ezer és 150 ezer forint közötti havi összeg érhető el, ami egy tanulmányi félév alatt maximum 750 ezer forint lehet. A teljes felvett összeg szabadon felhasználható, mégis adunk néhány tippet, amire érdemes költeni az összeget:

  • Lakhatás: albérlet, kollégiumi díj.
  • Tankönyvek, jegyzetek
  • Technikai eszközök: számítógép, laptop, stb.
  • Kultúra, kikapcsolódás
  • Mindennapi kiadások fedezése.

A hitelt igényelheti bármely aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező 45. életévét be nem töltött magyar állampolgár. Az igényelt összeg havonta, vagy félévente egy összegben vehető fel.
A Diákhitel 1 éves kamata 1,99 %. A hitel törlesztését elég a tanulmányok elvégzése után megkezdeni, és a törlesztés havi díja alkalmazkodik az igénylő jövedelméhez, aktuális élethelyzetéhez.

Diákhitel 2

A Diákhitel 2 csomag kifejezetten az önköltséges tanulmányok finanszírozására fordítható. Ennek a célnak megfelelően ebben a konstrukcióban kamatmentesen juthatunk hozzá a kölcsönhöz. Itt az igényelt összeggel nincs teendőnk, azt egyből a tanulmányi intézethez utalják. Az igényléshez ekkor is aktív hallgatói jogviszony, és 45. életévet be nem töltött magyar állampolgárság szükséges.

Diákhitel Plusz

Diákhitel Plusz csomagban maximum 500 ezer forint vehető fel kamatmentesen, amely visszafizetésére maximum 5 év áll rendelkezésre, viszont a törlesztési kötelezettség csak a hitel felvételét követően 1 év múlva kezdődik. Hasonlóan a Diákhitel 1-hez, ebben az esetben is a teljes összeg szabadon felhasználható.
Érdemes sietni az igényléssel, mert ez a konstrukció 2021. június 30.-ig igényelhető.

Felnőttképzésben igényelhető hitel

A munkaerőpiac folyamatosan változó feltételei, és az ennek következtében  fokozódó képzési igények miatt 2021. áprilisától a felnőttképzésben is bevezetésre kerülnek a képzés, tanulás finanszírozását elősegítő kedvezményes hitelkonstrukciók.  A Felnőttképzési és Szakképzési Hitelt azok  a 18 és 55 év közötti korosztályba tartozó személyek igényelhetik, akik három hónapnál hosszabb képzés keretében folytatnak tanulmányokat. Az elérhető konstrukciók megegyeznek a Diákhitel 1, és a Diákhitel 2 feltételeivel: szabad felhasználás esetén a kamat 1,99 %, a tanulmány önköltségének fedezése esetén kamatmentes. Tanulmányi díj finanszírozása esetén a felvehető maximum összegnek két felső határa van:

  • Nemzetgazdasági szempontból kiemelt képzéseknél az igényelhető összeg igazodik az önköltség díjához.
  • Egyéb képzéseknél az igényelhető összeg maximum 500 ezer forint.

A felnőttképzési hitel törlesztését a képzés befejezését követően négy hónap múlva kell megkezdeni, és ez esetben is jogosultak vagyunk a Diákhitel esetében is alkalmazott családi kedvezményekre.

Babaváró hitel

Talán nem sokan gondolnak arra, hogy a tanulmányaikat érintő költségeket ebből a forrásból finanszírozzák, de azok számára, akik a közeljövőben gyermeket szeretnének vállalni, ez a kedvezményes hitel is biztosíthatja a forrást, mivel már egy gyermek születése után kamatmentessé válik. Tanulmányi költségek finanszírozására így azok is igénybe vehetik ezt a forrást, akik egyébként más célből (pl. lakásvásárlás) nem vennék igénybe ezt a lehetőséget. A Babaváró hitel szabad felhasználású, így minden kötöttség nélkül fedezhetjük belőle kiadásaink.

Vállalkozóként igénybe vehető kedvezményes hitelek

Ha valaki vállalkozóként szeretné képezni magát, a Széchenyi Kártya Programban igénybe vehető kedvezményes konstrukciókkal, vagy akár Uniós forrású pályázatokkal is finanszírozható saját, vagy akár az alkalmazottak képzése. A források felhasználásakor azonban körültekintően járjunk el, hogy az ilyen forrásból finanszírozott költségek elszámolása jogszerű legyen. Képzési költségek finanszírozására főleg a szabad felhasználású hitelkeretek vehetők igénybe. Ilyenek pl.:

  • Széchenyi Turisztikai Kártya
  • Széchenyi Kártya Folyószámla Hitel Plusz
  • Széchenyi Likviditási Hitel

Személyi kölcsön

Ha semmilyen kedvezményes lehetőség nem áll rendelkezésünkre, vagy az igényelhető kedvezményes források nem elegendőek, és még rendelkezünk folyamatos munkabérrel, személyi kölcsönből is finanszírozhatjuk tanulmányaik. Bár ez nyilván drágább megoldás, a szabad felhasználású személyi kölcsönök még mindig olcsónak mondhatók a kedvező kamatkörnyezet miatt. Elsősorban drágább költségű képzések esetén merülhet fel a szükségessége ennek a lehetőségnek. Az is előfordulhat, hogy olyan egyéni képzésre jelentkezik valaki, amely esetében nem lehet igénybe venni sem a diákhitelt, sem a felnőtt képzésben igényelhető hitelt: ilyen lehet például egy coach, egy speciális üzleti továbbképzés, vagy akár egy külföldi tanulmány, de akár  egy jogosítvány megszerzését is csak ilyen módon finanszírozhatjuk.
Bár a személyi kölcsön a legdrágább lehetőség a finanszírozásra, de az általa szerzett tudás, képesítés által a befektetett összeg többszörösét is megkereshetjük a későbbiekben.