Mint ahogy az várható volt, a járványügyi helyzet megoldása még várat magára, a korlátozó intézkedések elhúzódni látszanak. Ebből az okból is kifolyólag a kormány december 19.-én újabb, kedvező intézkedéseket jelentett be, melyek többek között az ingatlanjaikat felújítani kívánó családok részére nyújt segítséget.

Korábbi támogatások kiterjesztése

A most bejelentett intézkedések nem érték a társadalmat váratlanul, mivel azok a már korábban meghozott döntések kiterjesztéseként funkcionálnak. Bevezetésük logikusnak, mi több, elvárhatónak mondható, mivel sokaknak jelen helyzetben még a lakásfelújítás személyi kölcsönből történő előfinanszírozása is nehezen finanszírozható. Az viszont már most kérdés, hogy a kedvező lehetőségek mellett a bankok hogy reagálnak az újabb, számukra kedvezőtlen döntésekre, és ez hogyan befolyásolja majd a hitelkérelmek bírálatát.
De ne menjünk ennyire elébe a dolgoknak, nézzük meg, mit tartalmaznak az új rendelkezések:

  • A gyermekkel rendelkező családok ingatlan felújításhoz kedvezményes, 3 %-os (CSOK-hitellel azonos) kamatozású hitelt vehetnek fel.
  • A kedvezményes kamatozású hitel felvétele esetén az állami támogatást a fennmaradó tőke összegből vonják le, azaz a támogatás igénybevétele után a törlesztőrészlet csökken.
  • A hitelmoratórium 2020. július 1-ig érvényben marad. Ez a korábbi döntéssel ellentétben minden érintett csoportra vonatkozik.
  • A kormány decemberre és januárra a vendéglátó és idegenforgalmi szektorban, valamint buszos személyszállítással foglalkozó cégek esetén elengedi a munkavállalók után fizetett járulékokat, valamint átvállalja a bérköltségek kétharmadát.
  • Az egyéni vállalkozók és a KKV-szektor által fizetett iparűzési adó mértékét ideiglenesen felére csökken.

Hatalmas segítség a támogatott hitel

Hogy miért hatalmas segítség a kormány döntése a családok számára, az könnyen látható, ha megnézzük a hitelpiaci kínálatot. Jelenleg ingatlan felújításra a családok leginkább szabad felhasználású, nem jelzálog alapú személyi kölcsönt választanak. S bár ezek a kölcsönök ez év végéig még kedvező, 5-6 %-os kamattal elérhetően vannak hirdetve, 2021. január 1.-től az átlagos kamatláb jövedelemtől és banktól függően 10-14 % lehet. Emellett jegybanki alapkamat tekintetében csökkenésre nem számíthatunk. Egy esetleges emelés viszont újabb 0,25-0,5 %-kal emelheti a kamatlábat, amennyiben nem fix törlesztőrészletben állapodtunk meg a bankkal. A kedvezményes kölcsönt viszont 3 %-os fix kamattal lehet felvenni, amelyre eddig nem volt lehetősége pl. az 1 gyermekkel rendelkező családnak. Továbbá, mivel az új támogatott hitel a CSOK-hitel mellett is felvehető, így azoknak is komoly segítség, akik már bármilyen egyéb célból (pl. lakásvásárlás) kimerítették a CSOK-hitelkeretüket. 
Hogy ki, és milyen feltételek mellett veheti igénybe az otthonfelújítási támogatást, az korábbi cikkünkben olvasható el. 

Hosszabb futamidő, kedvező kamatozás.

Ahogy korábban is említettük, az új támogatott hitelkonstrukció gyakorlatilag megegyezik a CSOK keretén belül felvehető hitellel. Ez sokkal kedvezőbb a családok számára, mint egy személyi kölcsön felvétele: míg a személyi kölcsön maximális futamideje a bankoknál 7-8 év, addig a támogatott hitelt 10 éves futamidőre lehet felvenni. Így tehát nem csak a kedvezőbb kamat által elért nyereséget realizálhatjuk, de szükség esetén a futamidő meghosszabbításával a havi törlesztőrészletünk is csökkeni fog. Az, hogy mekkora kedvezményt is jelent pontosan a támogatás, könnyen kiszámolhatjuk. A kamatok közötti különbség miatt 6 millió forint 5 évre történő felvétele esetén ajánlatoktól függően akár 20-25 ezer forinttal is olcsóbb lehet a támogatott hitel, így a család akár egy főnyi átlagos havi jövedelmet is megtakaríthat  az intézkedéssel. Azok, akiknek anyagi helyzete viszont a legkisebb havi törlesztőrészlet fizetését indokolja, az új, támogatott hitellel 10 éves kamatperiódus mellett 45-50 ezer forinttal kevesebb összegből tudják megoldani a havi költségeket. Ez már valóban jelentős összeg a családok számára! A törlesztőrészleteket ugyanis igaz 3 évvel hosszabb ideig kell fizetni, de azok majdnem felére csökkennek, mint amennyit egy hagyományos személyi kölcsön esetén fizetnénk. Tájékoztatásul: a 6 millió forintos személyi kölcsönök jövőre maximális futamidő mellett 103 ezer forint körüli összeggel érhetők el 250 ezer forint alatti nettó jövedelem esetén, míg ugyanez az szám támogatott hitel esetén 58 ezer forint körül kezdődik. 
Az, hogy valójában mennyit is nyernek a családok, nagyban függ attól, mennyi idő alatt végeznek a munkálatokkal, hiszen, ha az minél hamarabb megtörténik, úgy a támogatás is hamarabb fogja csökkenteni a hitelnél felvett tőkerészt. Ugyanis a kezdeti 58-60 ezer forintos havi törlesztőrészlet a támogatás igénybevétele után lecsökken 30-35 ezer forintra. Ez már barátságosan hangzik.
A támogatott lakásfelújítási hitel 2021. február 1.-től igényelhető, és a kifizetett számlákkal 2021. március 1. után lehet a visszatérítést igényelni.

Idejében vedd igénybe!

A kormány döntése értelmében az otthonfelújítási támogatás 2 évig, azaz 2022. december 31.-ig lesz igényelhető! Érdemes tehát a családok számára úgy tervezni a szükséges felújításokat, hogy azok ebbe az időszakba bele essenek. A fenti határidő után kiszámlázott költségek után ugyanis az állam már nem fog támogatást adni.
Különösen tervezzük meg a határidőket, ha szakember munkáját vesszük igénybe, mivel ez esetben a korlátozott  munkaerő kapacitás miatt komoly, akár több hónapos csúszások is előfordulhatnak. Azon kívül, hogy kellemetlen, ha a nyáron megrendelt munkát csak karácsony után képes a vállalkozó kivitelezni, ha kicsúszunk a támogatási határidőből, még a támogatást is elbukjuk. Érdemes tehát időben, minél hamarabb lefoglalni a szakemberek kapacitását a elvégeztetni kívánt munkához! Ez a tervezés azért is rendkívül fontos, mert támogatott hitel igénybevétele esetén a  hitel felvételétől számítva 1 év áll az ügyfél rendelkezésére, hogy a különböző számlákat, munkadíjakat és anyagköltségeket összegyűjtse! Természetesen, amennyiben bárki is egyéb forrásból, pl. saját megtakarításából végzi a felújítást, akkor rá csak a végső határidő vonatkozik, de ez esetben is ajánlott időben kivitelezni a felújítást.

Moratórium - a bankok szigorítanak?

A december 19.-i kormánydöntés a banki szektort is komolyan érintette, hiszen ők korábban már berendezkedtek - a korábbi bejelentések alapján - a várható piaci helyzetre. A hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása eddig ugyanis csak egy kisebb réteg számára volt biztosított, a válsághelyzet miatt azonban újfent mindenki ki van terjesztve, kivéve, aki önként lemond róla. Az még nem világos, hogy az újonnan felvett hitelek esetén a jövő évi kamatlábak elmozdulnak-e, és ha milyen irányba, illetve, hogy az ez évben, március 19.-e után, (azaz a moratórium hatálya alá nem eső) felvett személyi hitelek esetén az elkövetkező fél évben továbbra is érvényes lesz a korábban bevezetett THM-kamatplafon (jelenleg 5,9 %), mivel az aktuális kormányrendelet a Magyar Közlönyben ez idáig még nem jelent meg. Az azonban bizonyos, hogy a bankok - különösen a kedvezményes támogatású kölcsönök esetén - szigorúbb hitelbírálatot fognak alkalmazni, így érdemes már előre felkészülni a hitelfelvételre. Egy 6 millió forintos hitel igénylése esetén ugyanis különösen fontos a megfelelő idejű folyamatos, egy munkahelyen eltöltött munkaviszony, illetve a bankok bekérhetnek kezest, adóstársat is. Számolni kell továbbá azzal, hogy a az általunk fizetni kívánt havi törlesztő összegnél kevesebbet engedélyez a pénzintézet: ebben az esetben a futamidő természetesen kitolódik.