Szinte mindenkivel előfordult már, hogy szívesen megvásárolt volna egy olyan dolgot, amire éppen akkor nem volt elegendő pénze. Sokan vannak, akik ebben a helyzetben inkább elhalasztják a vásárlást (vagy teljesen le is mondanak róla), de vannak jónéhányan, akik nem várnak a vásárlással, inkább kölcsönnel oldják meg a pénzhiányukat.

 

Miért veszünk fel hitelt?

Az utóbbi döntés mögött állhat a szükség és a kényelem egyaránt. Van olyan helyzet, amikor valakinek nincsen más választása, kénytelen kölcsönt felvenni, de sokszor fordul elő olyan alkalom is, amikor le lehetne mondani a vásárlásról, ilyenkor nem a szükség, hanem a kényelem vagy az élvezetek fokozása motiválja a kölcsönfelvételt. Ebben a bejegyzésben pénzügyi szakkifejezések és számítgatások nélkül, életszerűen próbáljuk meg elválasztani egymástól a szükséges és a nem szükséges hitel eseteit.

Lássunk három példát!

Az elsőben Éva egy meglehetősen rossz a közlekedéssel bíró faluban lakik. Jól fizető álláslehetőséget talál a kicsit távolabb lévő városban, és fel is ajánlják neki a munkát. Éva csak akkor tud biztosan beérni munkakezdésre, és akkor tud hazamenni este (még abban az esetben is, ha esetleg túlóráznia is kell), ha vásárol egy autót. Mivel eddigi fizetése nem volt túlságosan magas, nem rendelkezik annyi megtakarítással, hogy nyugodtan megvehesse a választott autót, ezért kölcsönt vesz fel, hogy elvállalhassa a munkát.

A második példánkban József karácsonyra szeretné meglepné a családját egy új televíziókészülékkel. Bár a mostani tökéletesen működik, tudja, hogy a gyerekei mennyire örülnének egy többfunkciós és nagyobb képernyőjű lapostévének. Mivel a tavalyi nyaralásra is kölcsönt vett fel, tudja, hogy milyen feltételekre számíthat, és eddig annak a törlesztése sem okozott gondot számára a fizetéséből.

Végül Szabóék példája, ahol István 61 évesen, fél éve veszítette el munkáját, és azóta nem kap újat, felesége, Margit pedig évek óta nem tud dolgozni megromlott egészsége miatt. Az önkormányzati szociális ellátás nem elég a megélhetésükre, spórolt pénzük már nem maradt, és a rezsi és az élelmiszer mellett a gyógyszerekre már nem marad pénzük, ha nem kapnak kölcsönt.

A három példában eltérő élethelyzetekkel, eltérő anyagi körülményekkel találkozhatunk, de mindhárom példában kölcsönt akarnak felvenni a szereplők.

Vizsgáljuk meg a kölcsön szükségességét, a döntések felelős mivoltát!

Elsőre úgy tűnhet, hogy József hoz felelős döntést, mivel pontosan tudja, hogy milyen kondíciókra számíthat, és hogy a fizetéséből fog tudni törleszteni. Valójában azonban Józsefnek nincs szüksége a kölcsönre, nem nélkülözhetetlen szükségletet elégít ki, hanem luxusra költi. Mivel a visszafizetés nem okoz problémát, ezért a döntése nem tűnhet felelőtlennek, de egy váratlan esemény (munkahely elvesztése, a kamat emelkedése, vagy egy valóban szükséges váratlan nagyobb kiadás) ezt is megváltoztathatja.

Nem fér kétség ahhoz, hogy a példában Szabóéknak pénzre van szükségük a megélhetéshez. De aligha egy kölcsön fogja megoldani a kilátástalan anyagi helyzetüket. Sőt, nagy valószínűség szerint csak rontana a helyzetükön, hiszen nem látszik, hogy hogyan tudnák majd visszafizetni, így pedig könnyen adósságspirálba kerülhetnének. Azaz nekik pénzre, de nem kölcsönre van szükségük, más megoldást kell találni az életük rendezésére.

Éváról viszont azt mondhatjuk, hogy szüksége van a kölcsönre, és feltehetően jó döntést hoz, ha megfelelően mérlegel minden körülményt. Ugyanis azért vesz fel kölcsönt, hogy abból az autót megvásárolva elvállalhasson egy jobb munkát, ami az autó (és a kölcsön) nélkül meghiúsulna. A magasabb fizetéséből fenn tudja majd tartani az autót és törleszteni is tudja a kölcsönét – ráadásul még a munkáját is jobban fogja szeretni.

Eredmény: tehát kinek van szüksége hitelre?

Ez mindig azon múlik, hogy mire szeretné a kölcsön kapott pénzt költeni, és anyagi körülményei lehetővé teszik-e a törlesztését. A hitelnek persze mindig ára van, többet kell visszafizetni annál, mint amennyi pénzt felvettünk. Ezért ajánlott csak olyan dologra vagy olyan esetben kölcsönt felvenni, amire vagy amikor valóban szükségünk van. Minden esetben azt kell mérlegelni, hogy megéri-e nekünk a jövőben többet fizetni, és más dologról lemondani azért cserébe, hogy most hozzájussunk egy kívánt dologhoz. Akkor lesz a kölcsön jó megoldás, ha arra vesszük fel, amire szükségünk van vagy befektetés a jövőnkbe (például egy lakás, egyetemi diákhitel), és egyébként nincsen rá elegendő félretett pénzünk.