Bár sokszor úgy tűnik, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, valójában a legtöbb ember életében vannak olyan kiszámítható fordulópontok, amelyekkel lehet és érdemes is előre tervezni. Jellemzően azokról a helyzetekről van szó, amikor egy életszakaszunk lezárul, egy másik pedig elkezdődik. Bizony, ezek a változások általában pénzügyi kiadásokkal is együtt járnak, melyekre célszerű időben gondolni és felkészülni.

1. Felsőoktatás

továbbtanulás hitel

Sokak életében az első ilyen alkalom a továbbtanulás, hiszen, aki nem kap állami ösztöndíjat vagy nem akarja vállalni a vele járó feltételeket, annak finanszíroznia kell a felsőoktatási képzés önköltségét. Erről a 2011. évi CCIV., azaz a felsőoktatási törvény 46. paragrafusa rendelkezik. Ráadásul a költségeket még tetézheti a szállás díja is, ha valaki nem a saját lakhelyén részesül képzésben.

A diákhitel intézménye éppen ebben az élethelyzetben tud segíteni. Ezt a kölcsönt 40 éves kor alatt egyaránt felveheti önköltséges és állami ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgató is, függetlenül attól, hogy nappali, esti, levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanul. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a diákhitel hosszú távú elköteleződést jelent, ezért ajánlott alaposan tájékozódni a feltételeiről és kockázatairól.

2. Lakás

Egy ideig jó a szülőkkel lakni, vagy a barátokkal közös albérletben élni, de előbb-utóbb mindenkiben felmerül az igény egy önálló otthonra. Hacsak a család nem tud ajándékba adni egy lakást, akkor általában a tanulmányok elvégzése után, a folyamatos jövedelmet biztosító első munkahely megszerzésekor célszerű a saját otthon megteremtésére gondolni.

Akkor érdemes lakáshitelt felvenni, ha a megfelelő fizetéssel sikerült elhelyezkedni, és a biztonság kedvéért a próbaidőt mindenképpen ajánlott kivárni. Ezzel együtt egy munkakezdő első lakása esetén gyakran megesik, hogy még a szülők vállalják a kezességet.

Mivel a hitelpiacon jelentős különbségek lehetnek, mindenképpen érdemes lakáshitel kalkulátorral összehasonlítani a különféle ajánlatokat.

3. Családalapítás

családalapítás

Egy biztos: aki családot alapít, annak az évek során nem csak a gyerekei, de a költségei is növekedni fognak. Lehet, hogy a lakás, ami számunkra elég nagy volt, a párunkkal és a gyerekkel együtt már kicsinek bizonyul, ezért bővítésre vagy költözésre lesz szükség. Sőt, az is előfordulhat, hogy nem is egyszer kell váltanunk, mert hiába terveztük meg, hány gyereket szeretnénk, az élet tartogathat meglepetéseket.

Ha elég rugalmasak vagyunk, akkor gondoljunk rá, hogy anyagilag jobban megéri többször költözni, és mindig csak a szükséges fél vagy egy szobával nagyobb ingatlant vásárolni. Hiszen minél nagyobb az ingatlan, annál több hitelre van szükség, ráadásul nagyobb lakásnak több a rezsije, társasház esetén a közös költsége is.

Racionális döntés lehet, és sokszor jobban megéri, ha az első baba még a kis lakásba születik, és amikor már nagyobb teret igényel, és anyuka is visszamegy legalább részidőben dolgozni, akkor vesz fel hitelt a család.

Persze a legjobban akkor lehet tervezni, ha már megvan a kívánt gyereklétszám, és mindkét szülő keres, hiszen ilyenkor tudjuk a legprecízebben kiszámítani, mekkora törlesztőrészletet bír el a családi kassza, mekkora lakáshitelt lehet felvenni, és abból mekkora ingatlan vásárolható. Természetesen ezt a helyzetet nem minden esetben lehet kivárni.

Néhány dolog, amit a hitelfelvétel előtt érdemes mérlegelni:

  • Tudjuk-e úgy is fizetni a törlesztőrészletet, hogy az anyuka nem keres akár 2-3 évig, és egy fizetésből kell eltartani minimum 3 vagy 4 főt?
  • Elég stabil-e a családfő állása?
  • Van-e kilátás/lehetőség előléptetésre/fizetésemelésre?
  • Akár 5-10-15 éven át is fenntartható-e a törlesztés?

Az élethelyzettől függően a fentieken túl számos más szempont is releváns lehet – ezekkel egy másik posztunkban foglalkozunk majd.