A biztos munkahely fogalma sokak számára ma már csak álmaikban létezik, hiszen annak is megszűnhet egyik napról a másikra a munkahelye, akinek eddig a munkahelye inkább terjeszkedett, mint leépített volna. Így a legjobbakkal is megeshet, hogy az eddig biztos munkája megszűnik és máris nem tudja fizetni az eddig éveken át rendesen fizetett hitel további törlesztőit

Fontos lépések, ha nem tudjuk fizetni a hitel törlesztőt

Mindenkiben más zajlik le egy ilyen élethelyzet esetén, de a többség ilyenkor valamilyen szinten ideges lesz, mely szorongássá vagy beteges félelemmé is fokozódhat. Ebben az esetben fontos visszalépni a valóságba, mérlegelni a lehetőségeinket. Mielőbb el kell menni a hitelt nyújtó pénzintézethez, figyelembe véve azt, hogy ott olyan szakemberek vannak, akik segíteni szeretnének. A pénzintézeteknek is az a célja, hogy jó adósaik maradjanak, nem céluk, hogy csődbe vigyék az ügyfeleket. A hiteltörlesztési gondokkal küzdőkkel gyakran külön részleg foglalkozik.

Fontos, hogy mielőbb értesítsük a bankot a bekövetkezett helyzetről és tájékoztatni kell, hogy milyen késedelmekre lehet számítani, milyen okból kifolyólag kerültünk ilyen helyzetbe. Ez azért lényeges, 

Mit tegyünk, ha nem tudjuk fizetni a törlesztőt

mert így egyértelműen kifeje

zzük a bank felé, hogy együtt szeretnénk működni.

Végül, de nem utolsó sorban fontos azt is figyelembe venni, hogy a banknak csak az számít, hogy visszakapja a kiutalt összeget, így igen nagy a valószínűsége, hogy meg fog tudni állapodni az ügyféllel, hiszen neki is érdeke, hogy olyan feltételeket szabjon meg, melyeket teljesíteni is tud az ügyfél.

Nem szabad sem elkomolytalankodni, sem szégyelni, eltitkolni ha nem tudjuk fizetni a hiteltörlesztőt, mindenképp értesítsük a bankunkat, hogy sikerüljön olyan megállapodást létrehozni, mely mindkét félnek megoldja az adott helyzetből fakadó problémát.

Milyen esetekben kérhet fizetési könnyítést a banktól?

  • Havi törlesztés jelentős növekedése  – például a devizaárfolyam kedvezőtlen változása esetén.
  • Életkörülmények kedvezőtlen változása – ami lehet például a hitel adósa/adóstársa, valamint házastársuk munkahelyének elvesztése, munkaszerződésének hátrányos módosítása, tartós keresőképtelenség, jövedelmi viszony kedvezőtlen alakulása.

Az adósságrendező hitelről hallott már? Olvasson tovább!